TOTALCAR cikk légrugós autókról

Szabad vagy nem? Légrugó
Egy acélrugónál természetesen zűrösebb a légrugózás, igaz, ebben az is benne van, hogy az ember rá se ránt, ha a sima tekercsrugó leült a fáradságtól, legfeljebb akkor, ha törik. A légrugó azért nem ilyen. Berta József, a légrugók.hu vezetője szerint alapvetően nagyon sokat kibír, hisz rettentő nagy igénybevételnek van kitéve a gumitömlő. Itt most egy olyan testrészről szóló hasonlat következett, amilyen csak a férfiaknak van: ki-berugózáskor a gumi dörzsölődik, és egyszer csak kilukad. Ha ezt nem veszik észre, akkor a kompresszor pótolja a veszteséget, de a folyamatos üzemeléstől előbb-utóbb elhasználódik az is, és akkor jönnek a kiadások. Ez első cserék általában az autók 5-8 éves korában szoktak bekövetkezni.
 
Egy ilyen légrugórendszerhez bontva 150-200 ezer forint között adnak egy-egy kompresszort, gyárival azonos Wabcót pedig 180 ezerért lehet venni. Azaz nem olcsó. Ahogy maga légrugó sem, ennek darabja kicsivel több, mint százezer forint, nyilván ez az összeg máshogy viszonyul egy VW Touareg vagy Cayenne értékéhez, mint mondjuk egy 300 ezres F-Astráéhoz. Ez van, a kényelemnek és a szintszabályzásnak megvan az ára.
 
Akkor tehát hogyan vesz az ember légrugós Touareget, Cayenne-t, Q7-est, Mercedes ML-t, GL-t, Range Rovert? Nos, a válasz egyszerű: semmiképp sem járó motorral – mondja Berta József –, sokszor így próbálják meg rásózni az emberre a defektes légrugós autót. Le kell állíttatni, és úgy már hallatszik a sziszegés, illetve elég hosszan szöszmötölünk, látszik, hogy lebukik az egyik kerekénél.